falunkert
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fényképalbum
 
III. Pbj. Várjátékok

 

 

III. Pilisborosjenői Várjátékok


Szeptember 4-én ismét egy egésznapos, színes, sokak szórakozását kielégítő rendezvényre került sor a pilisborosjenői " EGRI Várnál".

A Pilisborosjenői Önkormányzat, a jelenlegi Képviselő Testület ÖPE tagjai és a Pilisborosjenőért Alapítvány közös munkájából ismét jelentős, hagyományt teremtő, remélhetőleg még hosszú éveken át ismétlődő kulturális látványosságot sikerült összehozni.

Aki jelen volt, az személyesn is élvezhette a hely hangulatához illő produkciókat, akinek nem volt módja kilátogatni a pilisborosjenő határában elhelyezkedő, csodálatos természetri környezetben megrendezett eseményre, az most a Fényképalbumban található képeken némi pótlást kaphat az akkori hangulatból.

Az Összefogás Pilisborosjenőért Egyesület a jövőben is fontos eseménynek tekinti a Várjátékok megrendezését, és amennyiben a választások után továbbra is döntés képes arányban képviselheti afalunk lakóinak érdekeit, a  megrendezéséhez  szükséges forrásokat  biztosítani fogja.

 

 

Windisch László

******************************************************************

Kedves Borosjenőiek!

 

Köszönjük minden látogatónak, akik 2010 szeptember 4-én eljöttek a III.PILISBOROSJENŐI VÁRJÁTÉKOKRA! A nap folyamán 1500-2000 fő látogatott az egri vár maketthez!  A rossz idő ellenére nagyon sokan voltunk. Minden betervezett programot láthattak. Nagy sikert aratott a III. Nemzetiségi Néptánc fesztivál, ahol 9 együttes érkezett Zsámbékról, Solymárról, Nagykovácsiról, Pilisszántóról, Ürömről,Csobánkáról/-3 együttes német szerb és roma,/ nemzetiségi együtteseit láthattuk s természetesen a Kerekes együttest, akik idén már 10 évesek lesznek! A helyi kulturális élet kisközösségei mind-mind helyet és lehetőséget kaptak a fellépésre.

A Kevélyhegyi Dalkör és Német Dalkör délután 16 órakor szórakoztatta a közel 500 fős hallgatókat. Este a C-vitamin zenekar és az Error zenekar forrósította fel a hangulatot.

15 órakor a HAMUPIPŐKE előadás (Duna Művészegyüttes) nem csak a gyerekeknek nyújtott felejthetetlen élményt.

17 órakor kezdődő KALÁKA koncert minden korosztálynak szólt!

A Történelmi Bajvívók a várjátékok hagyományait erősítette, bemutatójukat követően mindenkinek alkalma volt kipróbálni ügyességét.

Az esti EURÓPAI TÁNCKARAVÁN (Duna Művészegyüttes) nemzetközileg elismert, színvonalas előadása a tánc nyelvén kalauzolt bennünket egész Európában! A színpadi produkciókat a MAGMA TŰZSZÍNHÁZ ARC című előadása zárta, mely azon a héten SZICILIÁBAN turnézott, s a kedvünkért tértek haza, hogy a várjátékok eseményét méltón megkoronázva, felejthetetlen élményt nyújtva zárhassuk a napot!

Természetesen a kézműves kirakodóvásár, az aprók bástyája, a borudvar elmaradhatatlan része a napnak. Idén új lehetőség volt a MOZI, mely a filmklub előzeteseként, alkalmat adott egy kicsit megpihenni, s filmet nézni. Újdonság volt a MASSZÁZS sátor, ahol szintén a test és lélek feltöltődésére volt lehetőség. A parkolóban ismét szűrőprogramok várták az idelátogatókat.

Azt gondolom e széles palettán mindenki talált olyan kínálatot mellyért jövőre is ellátogat a VÁRJÁTÉKOKRA.

Ezúton is köszönöm azok segítségét, közel 150 fő, akik ötleteikkel, két szorgos kezeikkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A Pilis-tv  felvételét már Önök is láthatják, és az Inteneten a képeket megtalálhatja a

www.pbj-varjatekok.eoldal.hu és a www.pbjmuvhaz.eoldal.hu

Várom továbbra is az ötleteket, s találkozzunk 2011.szeptember 3-án szombaton a IV.Pilisborosjenői Várjátékokon: Bereczkiné Szendrey Éva-szervező

 

 
FIGYELEM!

 

 
Pilisborosjenő címere
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Napszak-köszöntő
 
Óra
 
Névnapköszöntő
 
Látogatók
Indulás: 2006-09-17
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.